Alföldi Tej: egyértelmű az irány

 

Rózsás Mónika eddigi ügyvezető-helyettest választotta az Alföldi Tej Kft. októberi taggyűlése a vállalat új ügyvezető igazgatójává. A 2008 óta szinte folyamatosan a vállalatnál dolgozó közgazdász kihívásokkal teli időszakban vette át a stafétabotot. Milyen tervekkel vág neki a társaság vezetésének? – kérdeztük Rózsás Mónikát .

 

Az egyik legnagyobb, több mint 50 milliárd forint forgalmú magyarországi tejipari vállalat élére most kinevezett új ügyvezető elmúlt tízévnyi munkája során a pénzügyi és operatív területek közvetlen irányításával teremtett az Alföldi Tejnél stabil pénzügyi hátteret.

 

Egy, az agráriumtól teljesen különböző, ipari ágazatból került az Alföldi Tejhez. Hogy sikerült az átállás?

 

 

– Valóban, 2008-ig egy öntöde gazdasági igazgatója voltam, de egy kisebb kihagyást leszámítva immár közel tíz éve az Alföldi Tej Kft.-nél dolgozom, ahol más típusú kihívásokkal találkoztam már az első napok óta. Az Alföldi Tejnél alapvetően más a tulajdonosi struktúra, hiszen nem egy, hanem 100 tulajdonosa van a cégnek, akik egyúttal a vállalat alapanyag-beszállítói. Így egyszerre elvárás a cég eredményes működtetése és a kiszámítható piaci felvásárlási ár megfizetése is. Az Alföldi Tej által fizetett tejár éves szinten igazodott az piaci árakat tükröző AKI-árhoz. Folyamatban van a havi felvásárlási árak meghatározásához egy árképlet kidolgozása, amit 2019-től szeretnénk bevezetni.

 

Az utóbbi öt évben hogyan fejlődött a cég, milyen beruházásokat indítottak, és rendelkezésre áll-e ezekhez a pénzügyi háttér?

 

– Rendkívül tartalmas, izgalmas évek vannak mögöttünk. 2012-ben vezettünk be egy új kereskedelmi és marketing stratégiát, amelyet azóta is következetesen hajtunk végre. Ennek egyik legfontosabb eleme az innováció, mind a gyártásban, mind a marketingben. Gyártási oldalról bővítettük kapacitásunkat és termékvonalunkat, ezen kívül egy új, a beüzemelés időszakában Magyarországon egyedülálló technológiájú laktózmentes termékek gyártására alkalmas technológiát vásároltunk, illetve automata palettázó rendszert állítottunk üzembe. A legnagyobb kihívást a FrieslandCampina debreceni üzemének megvásárlása jelentette 2015-ben, ahol a régió egyik legmodernebb sajtkészítő és porító üzemét építjük. A sajtkészítő gyártósor az ősz folyamán megérkezett, megtörtént a beszerelés, és zajlik a próbagyártás, a napokban már legurultak az első sajtok.

 

 

A porító építése a tervek szerint halad, az épület mintegy 85 százalékos készültségi állapotban van, jelenleg a gyártósor elektromos bekötése zajlik. Az összesen mintegy 13 milliárd forint értékű beruházás pénzügyi alapjait és hátterét az EKD-támogatás mellett 5 pénzintézetből álló banki konzorcium biztosítja. Az EKD-tá­mo­gatás pénzügyi elszámolása folyamatos, a megítélt támogatás közel fele már meg is érkezett. A finanszírozó banki konzorciummal az együttműködés továbbra is fennáll és kiválónak mondhatom.

 

Marketing oldalról jelentős előrelépés, hogy az elmúlt hat évben megszületett két meghatározó márkánk: a MAGYAR és a RISKA, ez utóbbi 2017-ben elnyerte a rangos Best Buy díjat. 2015-ben növekedett a tulajdonosok száma az új belépő tejtermelőkkel, és ezzel együtt megemelkedett a felvásárolt tej mennyisége is. Az említetteknek és munkatársaink elkötelezettségének kö­­szönhetően az Alföldi Tej Kft. termékei eljutottak az ország minden részébe, a forgalom pedig évről évre két számjeggyel növekedett.

 

Az új beruházások több munkavállalót is jelentenek. Van-e elegendő, és főleg szakképzett dolgozójuk?

 

– A beruházás feltételeként vállalt mintegy 30 százalékos létszámbővítés folyamatban van. Ezt követően az Alföldi Tej Kft. közel 750 főt foglalkoztató vállalattá válik. Ezen felül a tulajdonosokon keresztül az Alföldi Tejhez közvetett módon kapcsolódó munkavállalók együttes létszáma eléri a 6 ezer főt, ezzel direkt és indirekt formában az ország egyik jelentős munkaadójának számítunk.

 

Természetesen a munkaerőhiány minket is érint. A helyzetre kétféle módon reagálunk: egyrészt a meglévő, gyakorlott munkavállalókat kívánjuk megtartani, ennek érdekében az elmúlt években az infláció többszörösét kitevő, nagyságrendi különbséget je­lentő bérkorrekciót hajtottunk végre. Jelenleg is dolgozunk a jövő évi bértáblánkon, amely 2019-től újabb, a korábbit is meghaladó béremeléssel honorálja elkötelezett kollégáink munkáját, egyúttal vonzó munkahely kívánunk lenni az új munkavállalók számára is. A másik megoldás hosszabb távon az automatizálás. Ennek egyik lépéseként az UHT-üzemben az elmúlt évben már robotok helyettesítik a leszedők munkáját, és a friss üzemben is megkezdődött az automatizálás tervezése. A debreceni üzemben a sajttechnológia automatizált, a robotok azonban nem mindenhol he­­lyettesíthetik a szakképzett munkavállalót, ezért rájuk ki­­emelt figyelmet fordítunk.

 

Milyen pozícióban van az Alföldi Tej ma a hazai piacon?

 

– Az Alföldi Tej ma Magyarországon kereskedelmileg meghatározó piaci szereplő. Működésünk stabil, növekedésünk kiegyensúlyozott és fenntartható pályán halad, folyamatosan innovációkon dolgozunk. Mind a MAGYAR, mind a RISKA termékek esetében 10 fogyasztóból 8 ismeri a márkát. 2014-től az Alföldi Tej átvette a belföldi piacvezető szerepet a tej szegmensben, amely pozíciót ez idáig tartani tudja. A HVG által összeállított TOP 500 legnagyobb árbevételű cég listáján, 39 helyet javítva, a 187. pozíciót foglalja el. A személyes célom az, hogy három éven belül ne csak az árbevétel, hanem a nyereség területén is az 500 legnagyobb magyar cég közé tartozzunk.

 

Forrás: Magyar Mezőgazdaság

 

2019. január 9.