A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK
A tejpiac helyzete 2009-ben
MEGBÍZÁS:
Az Európai Tanács júniusi következtetései szerint „Az Európai Tanács megvitatta a tejágazat
jelenlegi helyzetét. Felkérte a Bizottságot, hogy két hónapon belül nyújtson be alapos piaci
elemzést, amely – az „állapotfelmérés” eredményét tiszteletben tartva – a tejpiac
stabilizálásának lehetőségeit is tartalmazza.”
HÁTTÉR:
Az elmúlt 12 hónapban drasztikusan romlott a tejpiaci helyzet. Az árak – az általában véve
magas élelmiszerárak mellett – 2007-ben megugrottak, majd jelentős mértékben csökkentek,
ami éreztette hatását a tejtermelők jövedelmében is. A tejfeldolgozónak leszállított tej
literenkénti ára 0,30-0,40 EUR-ról az EU 27 tagállamára számított súlyozott átlag szerinti
0,24 EUR-ra esett vissza, ami sok termelő esetében csak legfeljebb 0,20-0,21 EUR/liter árat
jelent. Ez a tejtermelők körében jelentős feszültséget okozott, akik több megmozdulást is
szerveztek.
1. BEVEZETÉS
E közlemény ismerteti a tejágazati reformot egészen a KAP állapotfelméréséig, tekintettel
arra, hogy az Európai Tanács ez utóbbi eredményét tekinti a további intézkedésekre
vonatkozó vizsgálat alapjának. A közlemény elemzi az uniós és a nemzetközi piaci helyzetet,
bemutatja a Bizottság által hozott piactámogatási intézkedéseket, a jelenlegi jogszabályi
kereteken belül a Bizottság és a tagállamok rendelkezésére álló egyéb eszközöket, valamint
további intézkedések meghozatalára irányuló, megtárgyalandó lehetőségeket. További
részleteket tartalmaz a közleményhez csatolt bizottsági szolgálati munkadokumentum.